Hailey Meadows

A földön ülve szipogott és törölgette a könnyeit. Nem törődött azzal, hogy az arra elhaladó emberek megnézik, egyszerűen csak próbált megnyugodni mielőtt minden is kitörne belőle kontrolálatlanul. Habár a nap már lemenőben volt, azért még nem volt sötét, így amikor valaki hosszú árnyéka vetült rá és nem mozdult azonnal feltűnt neki. Meglepődve emelte feljebb a fejét először csak az árnyékra pillantva, hogy miért nem mozdul már. Majd tekintetét még feljebb emelte, hogy szembetalálkozzon az illetővel, aki megállt előtte és gonosz félmosollyal figyelte Őt.
- Mi bajod van? - kérdezte dühösen - Nem láttál még síró lányt az utcán? - hangja ingerült volt, de amikor nem kapott választ, és a fickó továbbra sem mozdult, akkor már kezdett egyre idegesebb lenni. - Kopj már le! - tette még hozzá, de az illető továbbra sem mozdult, ellenben végre szólásra nyitotta a száját.
- Pont az ilyen síró lányok ízét szeretem a legjobban. - mondta érdes hangján, miközben beleszimatolt a levegőbe. - Főleg a vérfarkasokét… - tette még hozzá, abszolút nem bizalomgerjesztő módon.
Hailey abban a pillanatban felpattant a földről, a cuccaival nem is törődött, most az volt a legkevesebb. A falnak simulva nézett farkasszemet a magas férfival, aki kivillantotta éles fogait. A menekülés útja teljesen el volt zárva előle, így hát más választása nem volt minthogy eloldalazott a fal mellől, hogy a sikátor mélye felé tudjon hátrálni.
A férfihoz hasonlóan ő is kivillantotta farkasfogait, miközben torkából félelmetes morgás szakadt fel, de mindez nem nagyon hatotta meg az illetőt. Valószínűleg nem ez volt az első alkalom, hogy egy vérfarkassal találkozott szembe, és valószínűleg nem Hailey volt az első ait megpróbált felfalni. És ahogy a jelek mutatták az előző alkalmakkor sikerrel is járhatott mert hát itt volt épen és egészségesen és nem széttépve hevert valahol holtan. Hailey lassan, de folyamatosan hátrált, miközben a wendigo folyamatosan közeledett felé, és egyre közelebb is került.
Hát persze, nem elég egy támadás; amint megmenekülök az egyik szörnyetegtől máris egy másik feni rám a fogát. Remek! - futott végig a gondolatain. De a pánik kezdett eluralkodni rajta, a menekülés útját kereste. Igazából talán lett is volna esélye elmenekülni. A mögötte húzódó kerítésen könnyűszerrel tudott volna átmászni és utána már szabad lett volna a terep, simán lefutotta volna, de attól tartott, hogy ha hátat fordít a férfinak az azonnal ráveti magát, hogy esélye sem lesz elrugaszkodni. Próbált gondolkodni, de jobb ötlete nem volt, hát védekezik.
Csak pár szívdobbanásnyi idő telt el, de a lába a sikátor végén húzódó kerítésbe ütközött. Arcára kiült egy pillanatra az ijedtség. De hamar rendezte vonásait és újra az elszántság tükröződött rajta. Mert hát őbelőle bizony nem lesz eledel.
Ahogy rezzent a kerítés lába érintésétől abban a pillanatban a wendigo is elrugaszkodott, hogy rávesse magát. Hailey is elrugaszkodott és ugrás közben alakult át. Így már nem egy törkény kislány hanem egy vöröses farkas ütközött össze a férfival, és így egy pillanatig nem tűnt olyan reménytelennek a helyzet, mint amilyen valójában volt. Mert hiába volt nagy lendülete Haileynek a wendigo-nak még nagyobb volt és szinte azonnal leterítette.
Ott feküdt a földön a wendigo pedig rajta és próbálta elkapni a nyakát, de természetesen ezt nem hagyta neki. Hátsó lábaival próbálta lelökni magáról, míg végül sikerült is egy kicsit odébb rúgni. Nagyjából egy lélegzetnyi időt ha nyert ezzel. Arra sem volt ideje, hogy felkeljen, a wendigo ismét ott volt rajta és nem eresztette a szorításából.
Nem akart a város közepén vonyítani, de lehet, hogy ez volt az utolsó esélye arra, hogy megmeneküljön, ha segítségért kiált. De nem, egyelőre elszánt volt, úgy érezte, hogy megmenekülhet, még ha azok az éles fogok most olyan közel csattogtak is az arcához. Dühösen mordult fel és újra megpróbálta lelökni magáról a wendigot, most már egy kicsit több sikerrel. Végre fel tudott kelni a földről és újra szembefordult a támadójával várva a következő támadást, mert tisztán látszott, hogy a fickó még korántsem adta fel.

| Madelaine petsch | Playful Wolfie | Credit: Venus |

Hailey Meadows

Szóval ide jön a reag, de, hogy legyen mivel kitölteni, gyors leírom, mi hol található, hátha valaki kedvet kap az egyedi reag kódhoz. :D Az első: A fenti nagy kép minden esetben 440px széles lesz, ha szélesebbet teszel be, úgy értelem szerűen két oldalról vág belőle annyit, hogy 440px széles legyen. A magassága lehet változó, de saját meglátásaim szerint, minél alacsonyabb, annál jobban néz ki. A második: Az idézet betűtípusa és színe is változtatható a második sorban, azonban a betűtípust csak akkor fogadja el, ha berakod hozzá legalulra a google fontról vagy akárhonnan szedett típust. De az oldalon lévőket is lehet használni ('Stylish', sans-serif, 'Kanit', sans-serif, 'Montserrat', sans-serif, 'Josefin Sans', sans-serif, 'Quicksand', sans-serif). Ha az idézet és nagy kép közti helyecske nem klappol (mert a magasság változtatásával, ez is változik), úgy a padding-top résznél tudtok állítani rajta. Minél többet írtok oda, annál lejjebb fogja nyomni az idézetet.

| Madelaine petsch | Playful Wolfie | Credit: Venus |

Hailey Meadows
 

Hitetlenkedő pillantást vetett Jeremy-re. Futniuk kellett volna? Tényleg?! – gondolatai csak úgy ordítottak, de tényleg nem akart a rendőrségen vitába szállni a bátyjával még emiatt is.

Jeremy jelenlegi otthonának nyugalmában az egész történet már kicsit másképp festett. Persze nem lett jobb a helyzet, hiszen ami megtörtént az megtörtént, de megalább tisztán, teli hassal, nyugodtan hátra dőlve gondolhatja át a dolgokat. És ez bizony nagyon sokat számított.

Összeráncolt szemöldökkel méregette bátyját. Igencsak borúsan látta még a történteket, mármint ami az exet illette, így hát csak arra tudott következtetni, hogy ez a bizonyos megcsalás nem olyan régen történhetett. Nagyot sóhajtott. Bátyjával ellentétben Ő nem volt éppenséggel az a nagyon romantikus alkat. Ha őszinte akart lenni megával – és miért ne lett volna az – akkor be kellett, hogy lássa, sosem volt úgy igazán szerelmes és nehezen tudta elképzelni, hogy valaha is az lesz.
Mindazonáltal ebben a helyzetben igazából tök hülyeség volt ezen agyalnia, amikor sokkal érdekesebb és izgalmasabb dolgok történtek, mint holmi párkapcsolatok. Szóval csak lemondóan megrázta a fejét. Nem most fogja kifejteni, hogy miért is csak az illető csaj baja mindez, hiszen mint említettem fontosabb dolga is volt jelen helyzetben, később is ráér bátyja érzéseit pátyolgatni.

Mondandója után belecsípett az arcába, Hailey meg csak állt ott és teljesen értetlen arccal nézett Jeremyre. Annyira ledöbbent ettől a kijelentéstől, hogy pár pillanatig csak pislogott, mint hal a szatyorban. Aztán végül csak leesett neki, hiszen P folyamatosan tájékoztatta az otthoniakat, hogy merre jár, így hát Jeremynek sem volt nehéz kitalálnia, hogy éppen hol van. Igaz egy várossal azért elvétette a címet, de a közelben volt. Így hát Hailey is csak megvonta a vállát. – Hát jó. – tette még hozzá.

Ebben a helyzetben már sokkal pozitívabban látta a világot, de ahogy korábban is említettem ez mit sem változtatott a múlt történésein. És nem hagyhatta csak ennyiben a dolgot, tudnia kellett, hogy mik voltak azok, akik rájuk támadtak.
- Nem kell féltened, nagylány vagyok, tudok magamra vigyázni. – talán egy kicsit lekezelő volt a hangja, de semmi ellenségesség nem volt benne. Tudta nagyon jól, hogy ezek az idősebb tesók már csak ilyenek.

Hirtelen kapta fel a tekintetét, amikor Jeremy előadta a fulladós mutatványát. – Ennyire azért nem kell meglepődni. – jegyezte meg egy csepp gúnnyal a hangjában.
- Hát ami azt illeti már semmiben sem vagyok biztos. – mondta bizonytalanul felhúzva a vállát. – De nincs jobb ötletem. Ha neked van, akkor kérlek ne fogd vissza magad. – pillantott kerek szemekkel Jeremyre, miközben széttárta a karjait.

Érdekfeszítve hallgatta végig bátyja teóriáját. Roppant egyszerű és logikus következtetés volt mindez és mégis az egész, Hailey által ismert világot kifordította a sarkából. A szíve hevesebben kezdett verni. Furcsa érzés kerítette a hatalmába. Ijedség, de izgatott kíváncsisággal keveredett. Az ijedség része határozottan a vámpírok létezésének volt betudható és mellettük, akkor a démonok is nyugodtan ugyan olyan valóságosak lehettek, szóval teljesen jogos volt egy kis ijedség. Ami az izgatottságot illette, az egyértelmű volt, újabb farkasokat ismerhet meg. Olyan kíváncsi volt, hogy mi egyebet rejthet még ez a város. Hirtelen annyi felfedezni való dolog lett.
Gondolataiból Jeremy mondatai rántották ki.
- Hazamenni?! – kérdezett vissza egy kicsit hevesebben, mint szerette volna. – Szó sem lehet róla. – jelentette ki határozottan, a fejét rázva. – Hiszen nem is tudunk még semmit. csak találgatunk. – mondta ki a nyilvánvalót.
- Úgy mégsem állíthatunk haza, hogy lehet, hogy léteznek más lények is, de lehet, hogy nem. – magyarázta felvont szemöldökkel. – Ennek így semmi értelme.
- Másrészről meg, nem vagyunk veszélyben. Mióta a városban vagyok senki nem próbált rám támadni. – jelentőségteljes pillantást vetett bátyjára. – Szóval a legjobb az volna, ha kiderítenénk, hogy mi folyik ebben a városban. – olyan magabiztosan jutott erre a következtetésre, hiszen végig ez volt a célja. Persze Jeremy komoly arckifejezése nem árulkodott sok jóról, de Ő akkor is ki akart deríteni mindent. Állta bátyja tekintetét. Nem tehetett róla, túl kíváncsi volt, és ez néha még az ösztöneit is felülírta.
Meg hát miért is kellene aggódjanak? Olyan lesz ez mint egy városlátogatás, csak emberek helyett természetfeletti lények lepik el az utcákat.

| Madelaine petsch | Playful Wolfie | Credit: Venus |